Regi konyha naplója

Boros szilvás csirkemáj bacon köntösben

Vörösboros mártással

2017. december 08. - Regikonyhanaplója

maj3.jpg

Szeretem a húsokat gyümölccsel kombinálni. Egyszerű fogásból is ünnepi lakomát varázsolnak.
A boros aszalt szilvás csirkemáj egy ínycsiklandó előétel, ami tökéletesen passzol bármilyen húsos főfogás mellé, de önmagában is megállja a helyét.

Hozzávalók:
0,5 kg csirkemáj
100 g aszalt szilva
200 g bacon
1,5 dl édes vörösbor

Vörös boros mártáshoz:
1,5 dl édes vörösbor + szilvás bor
a sütésből maradt pecsenyelé
15 g vaj
1 evőkanál lekvár (cseresznye, vagy szilva)
csipet só
ízlés szerint bors
csipet fokhagyma por

Elkészítés:
A májat megtisztítottam, levágtam róla az inas részeket és félbe vágtam őket. Az aszalt szilvákat beáztattam vörös borba körülbelül fél órára.
A májakat egy-egy bacon csíkra fektettem, majd a közepébe nyomtam egy aszalt szilvát. Fontos, a bort, amiben áztattuk a szilvát, tegyük félre, mert a mártáshoz ezt fogjuk használni.
Óvatosan felgöngyöltem a bacont, benne a finomságokkal, majd egy tepsibe tettem őket. Ha gondolod, fogpiszkálóval megtűzheted, úgy biztosan nem csúszik szét sütés közben.
Előmelegített sütőben, 180-200 fokon, 30 perc alatt készre sütöttem.
A boros mártáshoz, az aszalt szilvás bort, plusz másfél deci édeset egy serpenyőbe öntöttem, adtam hozzá egy kis vajat, 1 evőkanál lekvárt, a fűszereket és a sütésből maradt pecsenyelét.
Körülbelül 10 perc alatt sűrűre főztem.
Nagyon jól illett a szilvás tekercsekhez. Szerintem tökéletes ünnepi előételnek, vagy főfogás mellé.

maj4.jpg

 

Rudolf a mályvacukor rénszarvas

szarvas4_masolata.jpg

A mikulásnak ilyenkor rengeteg dolga van. De legalább ilyen szorgalmasak a rénszarvasok is, akik elviszik minden gyerekhez.
Úgy gondoltam, idén besegítek egy kicsit és új testvéreket kapnak a rénszarvasok. Táltos és Üstökös nyomában, biztosan jól jön majd Mályva és Ropi segítsége is, nem beszélve Rudolf piros orráról :)
Mi így vártuk a mikulást, keksz helyett vidám szarvasokkal kedveskedtünk neki.

Hozzávalók:
(12 szarvashoz)
15 db mályvacukor,pillecukor
12 db pálcika (pop up pálca, vagy erősebb szívószál)
100 g étcsokoládé (70 %-osat használtam)
fél evőkanál olaj
kis zacskó ropi perec
12 db piros M&M's cukorka

szarvas1_masolata.jpgElkészítés:
A szarvasok összeállítása nem nehéz, bár kis kézügyességet igényel. A legviccesebb talán, a hogyan készítsünk perecből agancsot rész volt...még véletlenül sem úgy törtek, ahogy szerettem volna :)
Egy éles késsel sikerült ügyesen ketté vágni a pereceket, bár rengeteg elpattant közben :)

A mályvacukrokat rátűztem a pálcákra. Előkészítettem egy hosszú poharat.
Forró gőz felett megolvasztottam a csokoládét és tettem bele fél evőkanál olajat.
Óvatosan bele forgattam a mályvacukrot, kanállal is csorgattam rá, hogy mindenhol befedje a csokimáz.
Majd a hosszú poharakba tettem őket, míg kicsit dermednek. Ezután bele tűztem a ropi agancsokat. Úgy volt a legegyszerűbb, hogy két oldalról, a kettőt egyszerre nyomtam a mályvacukorba.
Kicsit kitettem a hidegre, hogy a ropik a helyükön maradjanak.

Addig elkészítettem a szemeket, szintén mályvacukorból. A cukrokat körülbelül 0,5 cm-es karikákra vágtam és a közepüket kicsit összenyomtam, majd fogpiszkálóval az olvasztott csokiból kis pöttyöt festettem rájuk.
Ezután következett a rénszarvas orra. Az olvasztott csokiba mártottam a piros cukrok egyik felét, majd rányomtam a pillecukorra.
Pár percre megint hidegre tettem őket. Majd ugyanígy kerültek a szemek is a helyükre.

Nagyon mókásan néztek ki, ahogy figyeltek minket a pohárból és nem mellesleg finomak is.
A kislányom arcára azonnal mosolyt csaltak.

szarvas2_masolata.jpg

Mézes sült körte

Egy finom desszert dióval és füge lekvárral

korte2.jpg

Az ünnepi készülődés már a levegőben van.
Az adventet üdvözlő fények nagyon sok házat díszítenek. Ilyenkor még inkább olyan illatokra és ízekre vágyom, amik kicsit előrébb hozzák a karácsony boldog, meghitt pillanatait.
Nálam a fahéj és a mézeskalács fűszerei igazi ünnepi hangulatot teremtenek.
A mai sült körtém tökéletesen bele illett ebbe az elképzelésbe, és az illatok, amik belengték a konyhát...próbáld ki, nem fogsz csalódni

korte4.jpg

Hozzávalók:
6 db körte
3-4 evőkanál méz
0,5 dl citromlé
12 mokkáskanál füge lekvár
1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék
2 evőkanál mazsola
2 evőkanál dió
0,5 dl cherry vagy rum

Elkészítés:
A körtéket megmostam, ketté vágtam és óvatosan kiszedtem a magházat. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket.
Először lekentem egy kis citromlével, hogy ne barnuljon meg azonnal. A mézhez hozzá adtam a fűszerkeveréket. A mazsolát cherrybe áztattam kb. negyed órára, hogy ne legyen olyan száraz.
A körtéket megkentem a mézzel, majd a magház helyére, egy mokkáskanál fügelekvárt kanalaztam.
Ezután megszórtam az apróra vágott dióval és a mazsolával. A cherry levéből is tettem rá egy picit.
180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sült. Figyelni kell, nehogy a dió megégjen.
Forrón tálalva a legfinomabb, bár nekem hidegen is ízlett.
El tudom képzelni akár egy gombóc fagyival is.

korte1.jpg

Sushi

sushi4.jpg

Személy szerint nagyon szeretem a sushit. Több félét kóstoltam már, de bevallom, nekem mindig az itthon készített az igazi. Valószínű azért, mert rengeteg fajtája létezik, a bele tekerhető töltelékek száma pedig végtelen.
Mivel most készítettem egyedül először, így vettem egy sushi készletet. Gondoltam ha sikerül, akkor legközelebb beszerzek mindenből nagyobb adagot, de elsőre ez is jó, mert szinte minden volt benne, ami a sushi készítéhez szükséges.
Amit pluszban vásároltam az egy 500 g-os sushi rizs, mert azt kevésnek tartottam a dobozban.
Nagyon jó kis készlet, még sushi tekerő bambusz is volt benne.

Hozzávalók:
4 db nori lap (fekete tengeri moszat, szárított algalap)
300 g sushi rizs (sokkal tapadósabb, mint a hagyományosan használt rizs)
3,5 dl víz
200 g füstölt lazac

szójaszósz
wasabi paszta

Sushi-zu (1 evőkanál dressing kell kb. 140 g főtt rizshez, én nem szoktam bele tenni)
6 evőkanál fűszerezett rizsecet
2 teáskanál cukor
1 teáskanál só

Elkészítés:
Először át kell mosni a rizst, addig amíg a leve már nem fehér, hanem átlátszó. Ezután megfőzzük. Itt nem használunk olajat, mint a hagyományos rizs főzésnél.
sushi1.jpgFeltesszük a vízben, éppen, hogy csak egy kicsit forrjon. Ha elfőtte a levét, zárjuk le, és lefedve hagyjuk állni még kb. fél órát. Így még tovább puhul.
Míg hűl a rizs, készítsük elő a nori lapokat és szeleteljük fel a lazacot kb. 2 cm-es csíkokra.
A sushi-zu-hoz keverjük össze a langyos rizsecetet a cukorral és a sóval. Óvatosan csorgassuk a szétterített rizsre és forgassuk bele.
(Bevallom, ezt a lépést ki szoktam hagyni. Én 1 dl szójaszószba keverek egy kis kanálnyi rizsecetet. Mi így szeretjük, ebbe mártogatjuk a kész sushit)
A kihűlt rizs nagyon ragad, ezért érdemes vizet oda készíteni, hogy bele tudjuk mártani a kezünket, mert formálás közben rajta marad az összes. :) Vigyázzunk a vizes kezünkkel, nehogy eláztassuk az alga lapokat.
A nori lapokat fényes felükkel lefele tesszük, a bambusz tekerőre. Erre terítjük szét a rizst. Ha ügyesek voltunk, egy jól formálható rizst kaptunk. Próbáljuk úgy, hogy ne maradjanak kis lyukak, mert ott üres lesz a tekercs :) A szélére is jusson belőle.
A nori utolsó 1 cm-re már ne tegyünk, mert ott fog összetapadni ha felcsavarjuk.
Az elejére tegyünk lazacot és pici wasabit (nagyon csípős, óvatosan bánjunk vele).
Ha valaki szereti és bírja a mega erőset, többet is használhat, én csak mértékkel tettem rá. Ezután a bambusz segítségével, próbáljuk jó szorosan feltekerni a sushit.
Kicsit görgessük meg a bambuszt, hogy a nori szabadon hagyott vége jól hozzá tapadjon a tekercshez, valamint így ölt formát a sushi. Lehet kerekre, akár alagút formájúra hengergetni, vagy négyzetre, kinek melyik tetszik.sushi3.jpg
Tekerjük ki a bambuszt és tegyük félre a tekercset kb. 10 percre, utána egy jó éles késsel szeleteljük fel 1,5-2 cm-es darabokra.
Érdemes a kést minden szeletnél letörölni, mert a ragacsos rizs ráragad és úgy nem vág szépen.
Fütölt lazac helyett, lehet használni garnéla rákot, kagylót, de ha hús mentesen szeretnéd, tehetsz bele zöldségeket is.
Sokan tesznek bele garit, más néven sushi gyömbért. Én nem szeretem.
A kész sushit szójaszószba mártogatjuk. A legegyszerűbb kézzel enni, de ha valaki szeretné,megpróbálhatja az evőpálcikát is.
A sushi készítése szerintem egy nagyon jó kis program, akár barátokkal, vagy családdal.

sushi2.jpg

 

 

rizs1.jpgKicsit több rizst készítettem, mint ami az alga lapokra kellett, így desszert is került az asztalra. A maradék rizst tovább főztem egy kis tejjel, vaníliával, cukorral, így egy nagyon finom tejbe rizzsé formálódott. 15 hónapos babám nagy örömére :) Legközelebb szerintem ebből a rizsből készítem, mert tökéletes volt az állaga. 

 

Sült csirkecomb

Pénteki poszt margójára.
Ezt a posztot igazából hétvégére terveztem, de a pénteki bejegyzésem akkora vihart kavart, hogy kellett két nap, hogy kicsit össze szedjem a gondolataimat.
Az biztos, ha az ember kiáll a nyilvánosság elé akármivel, el kell viselnie a véleményeket és a kritikákat.
Ez így van rendjén. Szeretem az építő jellegű megnyilatkozást, mert abból lehet tanulni, lehet fejlődni.
Viszont azt sosem értettem, hogy van bátorsága bárkinek is ismeretlenül megbántani a másikat, trágár üzenetet küldeni és azt mondani, hagyja abba amit szeret, mert neki az nem tetszik.
Ha valami nekem nem tetszik, vagy magamban alkotok véleményt, vagy olyan kritikát írok, ami valóban építő, hogy mitől lehet szerintem jobb.
Minden esetre a későbbiekben is fogok feltenni recepteket, mert a családom, a barátaim szeretik és szívesen olvassák és fogyasztják.
Ha valaki elkészíti, örülök és köszönöm, ha megtisztel a bizalmával.

Hétvégén sült csirke került az asztalra. Nagyon szeretjük ezzel a fűszerezéssel. 

csirke1.jpg

Hozzávalók:
14 db csirke felsőcomb (lehet több-kevesebb, ki mennyit szeretne)

Páchoz:
1 dl olaj, vagy 3-4 evőkanál zsír (olvasztva)
1 kávéskanál bors
1 kiskanál metélőhagyma
1 kávéskanál ételízesítő
csipetnyi piros paprika
3-4 gerezd áttört fokhagyma

Díszítéshez:
koktél paradicsom
lila hagyma

csirke2.jpg

A combokat előző este be szoktam pácolni. A páchoz az olajat össze keverem a fűszerekkel és jól átforgatom benne a csirkehúst, hogy mindenhol befedje. (Ha aznap pácolod, akkor is finom lesz, de egy éjszaka alatt jobban magába szívja az ízeket).
A combokat tepsibe teszem és alá öntök egy kis vizet (kb 1-1,5 dl) hogy szépen átpárolódjon.
Körülbelül 1 órát lefóliázva sütöm 200 fokon. Amennyiben szükséges, öntök alá még egy pici vizet.
Ha megfőtt, olaj kerül alá, vagy pár evőkanál zsír. A megmaradt fűszeres olajjal meg lehet kenni  és fólia nélkül gyönyörű pirosra sütöm.
kb. 30 perc kell neki, fél időben meg szoktam fordítani, mert akkor jó ropogós lesz a bőre is.
Lehet rátenni bacon szeleteket, viszont akkor az ételízesítőt el kell hagyni a pácléből, vagy olyat használni amiben nincsen só, mert különben nagyon sós lesz a hús.
Ha megsült, még forrón lila hagyma szeleteket teszek rá, mert igen ízletes lesz tőle.

Petrezselymes krumplival ettük, nagyon jól illett hozzá. De bármilyen általad szeretett körettel tálalhatod. 

csirke4.jpg

Hamis pizza- kenyérlángos

Tejfölös fokhagymás

 pizza1.jpg

Ha péntek este, akkor pizza.
Az igazi, házi pizza tészta felülmúlhatatlan.
Legalábbis szerintem, nagyon ritka, ha egy gyors pizzázó tudja überelni.
Te választhatod meg, hogy milyen legyen a tésztája, mennyire legyen ropogós, tele legyen feltéttel, vagy csak sonka, meg sajt díszelegjen rajta.
A variációk határtalanok és tulajdonképpen, ha te magad készíted, előbb eheted, mint hogy kimondanád, "szeretnék egy pizzát rendelni" :) Azért nem teljesen, de biztosan előbb asztalra kerül, mint ha megrendeled. Nem beszélve a finom illatokról, amik sütés közben keletkeznek.  
Most egy tejfölös pizzát készítettem. Bevallom, nem volt itthon paradicsom szósz (öreg hiba, többet nem követem el), bár az eredmény nagyon ízletes lett, így utólag nem is bánom, hogy kimaradt a bevásárló listáról.

pizza3.jpgHozzávalók:
(1 nagy tepsi és két kisebb pizza lett belőle)

Tésztához:
0,5 kg liszt
fél élesztő (25 g)
csipet cukor az élesztőbe
lapos evőkanál só (2 g)
0,5 dl olaj

Feltét:
2 dl tejföl
csipetnyi bors és só
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál petrezselyem
1 evőkanál metélőhagyma (szárítottat használtam)

200 g szeletelt csirkemell sonka 
100 g sajt (trappistát használtam)

Díszítéshez:
1 paradicsom
fél lila hagyma
egy csipet metélő hagyma

Elkészítés:
Dagasztó tálba öntjük a lisztet és a közepébe kis mélyedést készítünk.
Ebbe a kis lyukba morzsoljuk az élesztőt és csipetnyi cukrot szórunk rá. A mélyedésbe öntünk 0,5 dl langyos vizet.
pizza6.jpgA sót a lisztre szórjuk, ügyelve, hogy középre ne menjen. 1-2 perc után gyúrni kezdjük a készülő tésztát és még 2 dl langyos vizet adunk hozzá.
Majd 0,5 dl olaj következik, apránként hozzá csorgatjuk. Addig dagasztjuk, amíg szép hólyagos, levegős nem lesz.
10-15 percig kell keleszteni.
Míg a tészta kel, a sütőt előmelegítjük.
A feltéthez összekeverjük a tejfölt, sót, borsot, felszelt petrezselymet és metélőhagymát. Fokhagyma nyomón átpaszírozzuk a fokhagymát és mehet bele.
A sajtot lereszeljük, a csirkemell sonkát felszeleteljük vékony csíkokra. Kiolajozunk és kilisztezünk egy tepsit és szépen bele nyújtjuk a tésztát.
Megkenjük a kikevert tejföllel, megszórjuk sonkával és sajttal.
Kedvünk szerint díszíthetjük. Én most paradicsomot és lila hagymát használtam, kicsit a langallóra emlékeztetett az eredmény.
Előmelegített sütőben, 180-200 fokon sütjük kb. 20 percig, míg a széle aranybarna nem lesz.

Sokan csak az olasz pizzára esküsznek. Egy szicíliai asztal, egy szicíliai szakács, ennyi a jó étel titka, tartja egy régi olasz mondás.
Bár nem vagyok sem szicíliai, sem pedig szakács, azért remélem ízleni fog neked is.

Finom, a széle ropogós és a tejföltől igazán krémes lett a közepe. Pizzára fel! :)

pizza4.jpg

Natúr szelet

husi3kicsi.jpg

A natúr szelet nálam az abszolút jolly joker ebéd.
Nagyon könnyű megcsinálni, szerintem gyorsan meg is van, és ha marad belőle, akkor napokig rá lehet járni.
Mindennel finom. Rizzsel, tésztával, kenyérrel is lehet enni, de akár egy burger zsemlébe téve, salátával is nagyon ízletes.

husi5kicsi.jpgHozzávalók:
1,5 kg csont nélküli sertés karaj
3-4 gerezd fokhagyma
3-4 evőkanál zsír (olaj, vagy amit zsiradéknak használsz)

bors
ételízesítő
paprikás liszt

Elkészítés:
A húst kb. 0,5-1 cm-es szeletekre vágjuk. Paprikás lisztben megforgatjuk. Egy serpenyőben zsírt hevítünk és a húsok mindkét felét megpirítjuk. 1-2 perc egy-egy oldal. Tulajdonképpen egy vékony kérget sütünk rá.
Mindig elő szoktam készíteni még egy fazekat, amiben majd főzni fogom és a serpenyőből rögtön ebbe szedem.
Ha az összes husit elősütöttük, a fazékba öntjük a zsiradékot is, (természetesen csak ha nem kapott oda) jó ízt fog adni a szaftnak.
Felöntjük egy kis vízzel, hogy ellepje a húsokat. Ízesítjük, sózzuk, borsozzuk és belenyomjuk a fokhagymát.
kb. 1-1,5 órát közepes lángon főzzük, amíg a hús megpuhul. Ha besűrűsödik a szaft , akkor nincs is más dolgunk, mint tálalni.
Ha kicsit több maradt a leve, akkor be lehet habarni, vagy egy kis tejföllel dúsítani.
Úgy is nagyon finom.
Köretként most rizst készítettem hozzá.

husi2kicsi.jpg

Birsalmasajt

A birsalma sajt az egyik kedvenc gyümölcsös édességem.
Amellett, hogy nagyon finom, rengeteg pozitív élettani hatása is van.
Pár hete ajándékba kaptam egy kedves barátnőmtől, amit ő készített. Ezúton is köszönöm neki. Sajnos hamar elfogyott, így gyors utánpótlásról kellett gondoskonom :)

birs1kicsi.jpg

A képeken szereplő birsalmasajtokat 3-an készítettük, szóval nem arathatom le egyedül a babérokat.
Anyukám, és keresztanyám is segített benne.
A recept egyszerű és a megvalósítás is. Amit viszont rá kell szánni, az az idő. Sokáig kell főzni és kevergetni, de megéri.

birs3kicsi.jpg

Hozzávalók:
2 kg birsalma (magház nélkül volt ennyi)
1600 g kristálycukor

Ha kevesebbet, vagy akár többet készítesz, mindig 1 kg gyümölcsre, 800 g cukorral kell számolni.

 Elkészítés:
birs4kicsi.jpgA birsalmákat megmossuk és kivesszük a magházat. Sokan megpucolják, viszont mi kifejezetten rajta hagytuk a héjat, hogy még intezívebb ízű legyen és rengeteg vitamint, pektint tartalmaz.
Fedaraboljuk és feltesszük főzni. Kb. 15 perc alatt meg is puhul a gyümölcs.
Ezután leszűrjük és leturmixoljuk. (Csak a gyümölcsöt, a főzőlevet lehűtve meg lehet inni. Nagyon frissítő. )

Visszaöntjük a fazékba és hozzáadjuk a cukrot. Állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. A fazékban lévő mennyiség kb. felére csökken.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de ez nálunk majdnem 3 óra volt. Említettem hogy lassú folyamat, mint a lekvár főzés. De minél jobban elpárolog belőle a maradék folyadék, annál szebb lesz az állaga.

Ha besűrűsödött, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, vagy muffin formába, vagy ki mibe szeretné. :)
Díszíthetjük dióval, mandulával, aszalt gyümölcsökkel.

Ha jól dolgoztunk,akkor már másnap ehetjük, bár érdemes pár napot várni, míg szárad egy kicsit.
Amennyiben több víz maradt a sajtban, lehet forgatni, hogy az aljára süllyedt folyadék is elpárologjon.
Ilyenkor új sütőpapírra átfordítjuk és kész.

Jó nassolást kívánok!

Szénhidrát 100 g-ban: 50 CH
Kalória: 200 kcal

birs2kicsi.jpg

Spenótos tészta

Első receptem egy nagyon egyszerű, de mégis finom spenótos tészta.

spenotkicsi1.jpg

Hozzávalók:
1 evőkanál zsír (disznó, kacsa) ki mit használ
50 g bacon
250 g spenót (én friss leveleket használtam, előtte felszeleteltem, de lehet mirelit is)
3-4 gerezd fokhagyma
ételízesítő (ízlés szerint)

bors
1,5 dl főzőtejszín, vagy 1,5 dl tej és 3 evőkanál tejföl
100 g sajt (én trappistát és goudát használtam)
200 g tészta (szarvacska, copfocska)

Elkészítés:
A zsíron megpirítjuk a bacon kockákat és hozzáadjuk a kis kockákra, vagy fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát.
1 perc után rádobjuk a spenótot és kicsit megfonnyasztjuk. Ráöntjük a főző tejszínt.
Fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk és készre főzzük a spenótot. (Kb. 15 perc)
A tésztát közben enyhén sós vízben megfőzzük.
A spenótot ha kész van, összekeverjük a tésztával. Bevallom, én a spenótot előtte leturmixoltam, mert 1 éves kislányom nem tudta volna megenni a nagyobb spenót darabokat. (Ha mirelitből készíted, erre nincs is szükség). Így igazán habos lett az állaga. Szerintem az is nagyon ízletesen néz ki, ha nagyobb spenót levelek vannak a tésztán.
Keverés után a spenótos tésztát egy tűzálló tálba öntjük. Tetejét megszórjuk sajttal és 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük, míg a sajt arany barnára nem változik.

Szénhidrát : 100 g-ban kb. 25 CH

Kalória: kb. 300 kcal

spenotkicsi2.jpg

Nagyon egyszerű, viszont tényleg érdemes kipróbálni, mert igen finom.
Kislányom Lara letesztelte. Szerintem a fénykép magáért beszél.

spenotkicsi3.jpg

Előszó

Az első blog bejegyzésnek nagyon különlegesnek kellene lennie. 

Szerintem lassan hónapok óta készülök, hogy na most megírom. De mindig elhalasztottam. Á úgysem olvassa senki, á most ez az étel nem is olyan jó, tuti körbe röhögnének ha ezt feltölteném.

Aztán végig gondoltam. Miért is akarok blogot írni?

Első sorban azért, hogy a finom receptek, konyhai élmények, és ízek ne vesszenek el a süllyesztőben. Mert már számtalanszor előfordult, hogy kitaláltam, láttam, hallottam , kipróbáltam valami szuper receptet és természetesen ahogy az lenni szokott nem írtam fel.

Mert ez olyan jó lett, hogy úgy sem felejtem el...hát dehogynem :) Szerintem veled is történt hasonló. Aztán mikor próbálok vissza emlékezni, hogy is volt...és persze kimarad belőle valami és az íze sem úgy sikerül. Azért hogy ezt elkerüljem született meg ez a blog.

Azt nem mondom hogy gasztro zseni vagyok...azt sem hogy amit főzök az mindig fantasztikus. Sokszor Bridget Jones kék levese jut az eszembe és a körülötte lévő konyha rend, mert én is tuti mindig leejtek, vagy összetörök valamit :)

Viszont nagyon szeretek főzni és lelkes vagyok, szeretem képezni magam, imádom az újdonságokat.

Remélem a feltöltött receptek nem csak nekem és családomnak okoznak majd örömet, hanem neked is, aki elkészíted. Hátha találsz olyan praktikát, ötletet, ami neked is újdonság és amit tovább adhatsz annak akit szeretsz.